Címlap

    ITT-2023 Meghívó

     

    A lelki- és tanulmányi napot szervező munkacsoport nevében szeretettel hívunk 2023. évi találkozónkra, a Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házba október 26-ától 28-áig.

    A lelkinap csütörtök délután vacsorával kezdődik, és szombaton ebéddel fejeződik be.

     

    Az Imádság –Tanulás –Találkozás - 2023 lelkigyakorlatos vezetője

    Szabó József plébános lesz,

    aki tizenöt éven át volt az Egri Szeminárium spirituálisa

     

    Beszélget velünk, és a záró szentmisét velünk ünnepli

    Dr. Martos Levente Balázs püspök úr

     

     

    Programunkban szokás szerint szerepel majd gyónási lehetőség több meghívott gyóntatónál, valamint az utóbbi években megrendezett közösségi est, találkozás (erre kérjük, hozzatok süteményt, italt, amivel megkínálhatjuk egymást).

    Részvételi díj: kétágyas elhelyezésben 28.000 Ft/fő, egy ágyas elhelyezésben 30.00Ft/fő.

    (Egy ágyas elhelyezés nagyon korlátozott számban lehetséges.)

    Teljes költséget egyénileg fizető házaspárok számára 20.000 Ft kedvezményt biztosítunk (56.000 Ft helyett  36.000 Ft/pár.) 

    Jelentkezési határidő: 2023. szeptember 22., illetve mielőbb, mert a jelentkezéseket 65 főig tudjuk elfogadni a jelentkezések beérkezésének sorrendjében.

    Változás! Az idéntől mindenki nálam jelentkezzen ezen az internetes felületen:

    https://forms.gle/xJD8bxzrv4y9mtsh6

    vagy emailben a szokásos módon (jelentkezési lap):

    Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Érdeklődni az egyházmegyei felelősöknél is lehet:

    Esztergom – Bp.:         T. Kunszabó Zoltán, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Kalocsa – Kecskemét: Ft. Fekete Szabolcs, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Veszprém:                   Ft. Csonka Nándor, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Kaposvár:                    T. Udvardy Márton, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

    Vác:                             Ft.Laczkó Mihály, Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

     

    Szeretettel várunk Benneteket!

     

    P r o g r a m

     

    Október 26. Csütörtök

                16. 00    Érkezés, regisztráció, szobák elfoglalása, lehetőség a találkozásra, tapasztalatcserére 

                       18. 00    Vacsora

                       19. 00    Esti dicséret

    19. 30    Közös dolgaink: egyházmegyei körkép, újdiakónusok bemutatása, folyamatok  …

    20. 15  Közösségi est az ebédlőben; ételt-italt hozzatok magatokkal, hogy megkínálhassuk egymást

    Október 27. Péntek

                        07. 15    Szentmise reggeli dicsérettel; homíliát mond: Laczkó Mihály atya

                       08. 15    Reggeli

                        09. 00    Szabó József atya: első előadás

    10. 30    Szünet

    11. 00    Szabó József atya: második előadás

    12. 30    Ebéd

    15. 00    Szabó József atya: harmadik előadás

    16. 00    Szünet

    16. 30    Előadások feldolgozása Szabó József atya útmutatása alapján

    17.30     Bűnbánati liturgia –utána gyónási lehetőség. Gyóntatók: Laczkó Mihály, Szabó József, Szilágyi János

    18. 00    Vacsora

    19. 00    Énekelt esti dicséret

    20.00     Választható programok: egyházmegyés, megyeközi, tematikus csoportok, szentségimádás a kis kápolnában

    21. 45    Fakultatív kompletórium

    Október . Szombat

                       07. 15    Énekelt reggeli dicséret

                       08. 00    Reggeli

                       09. 15    Beszélgetés Martos Levente Balázs püspök úrral

    11. 00    Záró szentmise főcelebránsa és homíliát mond:Martos Levente Balázs   

                      12. 15    Ebéd

     

     

     

     
    Szavazások
    Milyen rendszerességgel jár templomba?
     
    Névnap
    Ma 2024. április 19., péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
    Ki olvas minket
    Oldalainkat 2 vendég böngészi